Őrizz engem ezen a világon

november
10

Ma este a Petőfi Rádió 19:00 órakor kezdődő "Kultúrfitnesz" című műsorának utolsó "blokkjában" (kb. 21:00 órától) Boros Csabával beszélget a műsorvezető a DISCO című albumról.

REPUBLIC - DISCO (EMI-Quint, 1994)

A kárpátaljai származású Cipő által alapított Republic 1990-ben tűnt fel a Repül a bálna című slágerrel és gyorsan az ország egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. Az együttes szinte futószalagon gyártotta a rádiókompatibilis popdalokat (Neked könnyű lehetJó reggelt kívánokSírás lesz a végeSzeretni valakit valamiértTörjön szétNagy bajban van a barátom), és 1994-re már az ötödik hivatalos albumánál tartott.


Ez volt a Disco, melynek csak a címe idézte a táncparkettek világát, ugyanis az együttes továbbra is a tőlük megszokott enyhén alterrockos, könnyed, nem túl komoly hangvételt prezentálta. Szinte az összes dal Cipő egyedüli szerzeménye, és hogy mennyire szerette a közönség ezt a lemezt, azt jól mutatja, hogy a Disco 70 hétig szerepelt egyhuzamban a Mahasz listán, egy olyan korszakban, amikor még számottevő lemezeladásról beszélhettünk. A legnagyobb sláger a lemezen kétségtelenül A 67-es út, melyet állítólag az ihletett, hogy Balatonlellén, a jelzett út mentén nyert meg a Republic egy tehetségkutató fesztivált még a kezdetek kezdetén. 


Az 1994-os albumot Boros Csaba (Republic), Tanka Balázs (Turbo) és Nagy István Steve zenei szakértőnk társaságában Babucs Kriszta mutatja be november 10-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!