Szívszorító történet! Gyermekéről mesél a Republic énekes-basszusgitárosa

Több tanulmány is megerősíti, hogy a férfiak azok, akik hajlamosak szégyellni, ha sérült gyerekük születik. A gyereket dugdossák, nem járnak vele sehová. A Republic énekes-basszusgitárosa, Boros Csaba a feleségével azonban ugyanúgy bánik a sérült fiával, mint a másik, egészséges gyermekével. Az egész család együtt jár koncertekre, kirándulni, vagy éppen a Balatonra vitorlázni.

Amikor húsz éve a Republic énekes-basszusgitárosának, Boros Csabának megszülettek az ikerfiai, a zenész is jelen volt a szülésnél.

– Az akkori A3 csatornánál voltam műsorvezető, filmre is vettük a fiaim születését. Azonban feltűnt, hogy az egyik gyerek más, mint a másik. Meg is kérdeztem, miért ilyen piros a kicsi, de megnyugtattak – emlékezik vissza Csaba. Kiderült, hogy Ákos oxigénhiányosan, agyvérzéssel született. Ennek ellenére hónapokig nem történt semmi, senki nem mondta, hova forduljunk a kicsivel. Már egy évesek voltak az ikrek, amikor nagy hímezés-hámozás közepette kiderült, hogy Ákosnak a beszédközpontja sérült, és emiatt soha nem fog tudni beszélni. Lehetett volna javítani a helyzetén, ha öt hónapos koráig a megfelelő szakemberekhez irányítanak bennünket. Ám ez nem történt meg, így hónapokat veszítettünk el.

Az eltelt időszakban az is kiderült, hogy Ákosnak nem csak a beszédközpontja sérült, hanem kromoszóma rendellenessége is van. Csaba a feleségével, Szilvivel felkereste Czeizel professzort, hogy megtudják, mit takar ez a fiúk esetében. Ákosnál pedig elkezdődött a speciális kezelés az óvodában, majd később az iskolában.

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, Ákos állapota ellenére mi nem éltünk semmivel sem eltérőbb életet, mint azok a családok, ahol mindegyik gyerek egészségesen születik – folytatja Szilvi, a feleség. Annyi különbség volt az ikrek nevelésében, hogy míg Bálint normál iskolába járt, addig Ákos speciális iskolába került. No és az igazság az, hogy a „kicsi” sokkal több kényeztetést kapott és kap, mint a „nagy”. Ákos a mai napig gyakran az ölünkbe kucorodik és ilyenkor masszírozni, ölelgetni, simogatni kell Őt. Ha pedig azt tapasztalom, hogy mondjuk az állatkertben összesúgnak a hátunk mögött, odamegyek és elmesélem, hogy nem kell Ákostól megijedni. Inkább elmagyarázom, hogy mivel Ő sérülten született, ezért beszél másképp és ezért kicsit furcsa a mozgása. Beállok „tolmácsolni” a fiam és más gyerekek, felnőttek közé. Egyszerűen azt hiszem, ha az ember elmagyaráz egy problémát, akkor ezt elfogadják legyen szó felnőttről, vagy gyerekről.

Az utóbbi néhány évben Ákos már kollégista és csak hétvégeken megy haza a szülői házba. Ám ezt sem a szülők kezdeményezték.

– Hosszú éveken át reggel vittem, délután hoztam a gyereket. Nem volt nagy ügy, mert közel van az iskola. Azonban az osztályfőnöke azt tanácsolta, hogy mivel a gyerek túlságosan kötődik hozzám, lazítani kellene ezen a köteléken. Ezt fogadtuk el, amikor úgy döntöttünk, hogy legyen Ákos kollégista – teszi hozzá Szilvi.

Egy sérült ember számára valószínűleg az a legnagyobb tragédia, amikor egyszer csak elveszíti egyetlen támaszát, a szüleit. Szilvi azonban még ehhez a kérdéshez is képes pozitívan állni. – Egyre jobb gondozói otthonok vannak, amelyek támaszt nyújtanak a sérült embereknek és ahová ilyen esetekben mehetnek. Én mindenesetre elkezdtem Ákosban tudatosítani, hogy egyszer majd nem leszek és az apukája sem örök életű. Ilyenkor mindig megijed, megígérteti velem, hogy száz évig fogok élni. Vigyázok is nagyon magamra, hogy minél tovább mellette tudjak maradni. Ám ezzel együtt folyamatosan próbálom tudatosítani vele, hogy rendben, anya száz évig él majd, de egyszer csak nem lesz…

– Ákos Cipő halálakor találkozott először az elmúlással – veszi vissza a szót Csaba. A gyereket egyre inkább izgatta a halál kérdése. Hívta vissza Cipőt, aki viszont már nem tudott jönni. Egyszerűen a megváltoztathatatlan dolgokat még nem igazán tudtuk Vele elfogadtatni. Az biztos, hogy neki mindig, minden dolgot úgy kell tálalnunk, hogy valami kapaszkodót találjon, aminek segítségével aztán majd tovább tud lépni.

A húsz éves Ákos pedig tovább éli a saját kis külön világát. Szinte valamennyi Republic koncerten ott van és mostanában imádja a buli végeztével az üres színpadot bámulni. A Haribo gyárba szeretne dolgozni, mert él-hal a gumicukorért. Ugyanakkor a speciális iskola zenekarában is fellép, Ő csörgőzik a színpadon. A szülei és általuk a Republic zenekar pedig Neki köszönhetően minden bizonnyal a legtöbbet jótékonykodó magyar zenekarrá vált. Jó ügyek mellé állnak, legyen szó fogyatékos emberekről, bajbajutott betegekről, vagy kivert kutyákról… Most a Rehab Critical Mass! civil kezdeményezés mellé álltak, amelynek célja a társadalmi összefogás a fogyatékkal elő emberek életminőségének javításáért.

Forrás: Kiskegyed (2014. november 6.)